michael wesely: potsdamer platz (5.4.1997-3.6.1999)
figyelem, majdnem két éves expozíciós idő!
a fényképezőgép be volt betonozva valahol az épülő potsdamer platzon. wesely-nek más építkezésekről is vannak ilyen hosszúságú expozíciós idejú felvételei:
http://www.wesely.org/wesely/index.php
a fényképezőgép be volt betonozva valahol az épülő potsdamer platzon. wesely-nek más építkezésekről is vannak ilyen hosszúságú expozíciós idejú felvételei:
http://www.wesely.org/wesely/index.php
szóval ugye ha fotó, akkor mindig felmerül a halál kérdése, bár bevallom, nekem ez általában erőltetettnek tűnik, de erről majd egyszer máskor.
az érdekes itt viszont az, hogy ilyen hosszú idő alatt meg is halhat a fotós.
mennyire furának tűnne egy posztumusz fotóalbum, tele olyan fotókkal, amiknek a készítése a fotós halála után ért véget.
szerintem ez nem csak annak köszönhető, hogy a fotót valami pillanatnyi dolognak szoktuk tekinteni. a hosszú expozíciós idő pedig nem új keletű dolog, mondhatnánk az egyik legrégebbi:
römmles & jonas: operaház
sajnos nem találtam meg azt a fotót, amin először szerepeltek emberek. egy utcakép, amin a hosszú expozíciós idő miatt a mozgó emberek nem látszanak, még csak csíkot sem hagytak, de egy tehetősebb ember éppen cipőt tisztíttat, így a cipőtisztító fiú és ő elég sokáig voltak egy helyben ahhoz, hogy a fotótörténet első képen rögzített emberei legyenek.
azért tettem ide ezt a képet, mert ez is hasonló: az álló emberek élesek, a mozgó emberek helyén pedig halvány, elmosódott foltok vannak (kattints a képre)
szóval szerintem inkább valami olyasmiről van szó, hogy a kép létrehozójának uralnia kell/kéne a folyamatot, legalábbis ehhez vagyunk szokva, de a hosszú expozíciós időnél ez valahogy nehezen valósulhat meg. persze a véletlen módon elsütött képeket is a kamera kezelőjéhez kötjük, de ott talán még kérdésesebb a dolog: gondoljunk a timer-ral elsütött képekre, amelyek a gomb lenyomása utána 10 másodperccel készülnek, és a fotós a feje fölött megpörgeti a gépet és feldobja, az a levegőben elsül, a fotós pedig igyekszik elkapni a végén.
az úgymond "csípőből előtt" képeimnél is érzem ugyanezt, mennyiben minősül az én "jó teljesítmény"-emnek az, ha egy ilyen kép jó lesz. persze valamennyi rutin kell ezekhez, meg az ember előre állít élességi ponton satöbbi, dehát mégsem ugyanaz.
persze valahogy a mozgást is rögzíteni kell, erre is régóta megvan az igény az állóképek esetén is.
erre pedig vagy a hosszú expozíciós idő ad lehetőséget, vagy a képsorozatok vagy akár a többszörös expozíció:
marcel duchamp
a kubisták is próbálkoztak ilyesmikkel a festményeiken, duchamp pedig fényképpel. egy interjújában említi is, hogy a mozgás és a negyedik dimenzió nagyon foglalkoztatta őt magát és a többieket is. persze negyedik dimenzó alatt itt nem feltétlen az időre kell gondolni, ahogy az már az akkor fizikában is bevett volt, hanem hol valami metafizikai jellegű dologra, hol az időre.
a rendkívül hosszú ideig készülő felvételek miatt wesely képei is tulajdonképpen hasonló alakot öltenek, mint duchamp képe magáról a lépcsőn lefelé jőve. érdekes, hogy a hosszas folyamatos "megfigyelés" nem rögzít jóval többet, mint a többszörös mintavétel.
akkor tehát?
hiába tűnnek meglepőnek és újszerűnek wesely képei, mégis könnyen és kényelmesen beillszethetők a fotótörténetbe és a világ eddigi megismerésének módjai közé?
4 megjegyzés:
tudom, melyik az, amin először vannak emberek: a daguerre-nek az egyik bulváron ellőtt fényképéről van szó, amit be is linkeltem ide:
http://materialiskonstitucio.blogspot.com/
erről a képről, ha jól tudom, megoszlanak a vélemények annak tekintetében, h a szóban forgó pasas vajon csak úgy megtisztíttatta-e a cipőjét épp az exponálás időpontjában, vagy beállított képről van-e szó. az előbbi álláspont szerint a bulvár nyüzsgő emberei közt (akik persze nem látszanak, mert ugye elég gyorsan mozognak) elég volt egy cipőtisztítás ahhoz, h tartósan mozdulatlan maradjon az a 2 ember - illetve főként a cipő tulajdonosa, mivelhogy a tisztogatófiú alakja annyira nem kivehető. az utóbbi hipotézis ezzel szemben azt állítja, h épp amiatt beállított, mert nagyon szépen kivehető mind2 alak, és ugyebár itt az emberek mégcsak csíkot sem húznak maguk után - ahogy azt te is mondtad -, ezért figuráinknak igencsak mozdulatlannak kellett maradniuk, h szépen kivehetőek legyenek. (őszintén szólva egzakt forrásokra nem tudok hivatkozni, de mintha az egyik a taschen/vincze kiadós fotóikonokban lenne, a másikat meg vmi internetes oldalon olvastam az előbb.)
nekem a wesely-képről először az ugrott be, h mikor berlinben megnéztem a hamburger bahnhoffban azt a minimalista kiállítást, amit már biztos emlegettem, ott volt egy videóinstalláció, ami a mozgókép és az állókép közti átmeneti ábrázolási formát akarta megfogni. a kamera egy olyan helyiségben volt elhelyezve, melynek az utcára nyíló felét nagy üvegablakok alkották, és olyan beállításból lehetett látni a dolgokat, melynek a nagyrészében a helyiség belső tere látszott, és ezenkívül volt némi kilátás a külvilágra az ablakokon keresztül, de mivel a kamera a plafonra volt felszerelve, így a külsőből csak a járdát meg rajta néhány oszlop árnyékát lehetett látni. miközben néztem, nem történt semmi, minden mozdulatlan volt, viszont miután eltelt már 1 perc - amiben az installációt eddig totálisan fényképként lehetett interpretálni -, bekúszott pár árnyék, benézett néhány ember az üvegajtókon, -ablakokon, majd elmentek, és megint a fotó "merevségét" vette fel az installáció. amit mondani akarok, h a wesely-fotóról az jutott eszembe, h az akár az ellentétes megközelítése is lehetne ugyanannak a dolognak, amit az általam említett minimal artos darab is megcéloz.
elmondom, mi jutott még eszembe - itt egy gondolatmenetet írok le, amely egy irreleváns intuícióból kiindulva, annak ekvetésével juttatott el egy konklúzióig:
őnkényesen belemagyarázott és körbenforgónak tűnő meglátás a wesely-képet john locke felől interpretálni - locke ismeretelméleti alapfeltevése, a tabula rasa-s dolog, az érzékelés, a tapasztatok rögzítése az elmében stb.
ez a fajta értelmezés egy óriási dolog miatt bukik: h locke ismerte a camera obscurát, és ő is ennek alapján képzelte el az a posrteriori ismeretek működését. utána pedig a fényképező mechanizmusa is a camera obscura lett. ennek következtében pedig azt kéne mondanunk, h a fotótörténet összes művében ezt a hasonlatot látjuk, ami egyfelől elég abszurd, másfelől meg épp fordítva kéne felfogni a viszonyt locke és a wesely-fotó közt: az utóbbi egy modernebb szinten érzékelteti locke modelljét, méghozzá a technikai fejlettségünk szintjének jelentő megugrása miatt. de ettől függetlenül is baromság lenne ezt az elferdített utalást látni a dologban, mivel semmi apró részlet nem támasztja alá az ilyen irányú kapcsolatot. ígyhát rögtön el is vetettem ezt az értelmezést.
de akkor mi az, ami miatt mégiscsak ez a gondolat jutott eszembe? természetesen az idő dimenziója. mert ez a legbiztosabb kiindulópontja egy lehetséges interpretációnak. egy 2 éves építkezést ábrázol a dolog. kérdés, h ez mennyire nevezhető "hitelesnek" abban az értelemben, h az építkezést mennyire dokumentálja "tényszerűen". nyilván ez a fénykép teljesen eltérő, mint ahogy egy 2 éves, kamerával rögzített film - ami természetesen az egymást követő fényképek sora - ábrázolná a potsdamer platzot. a wesely-kép viszont "lerakódásszerűen" működik, mint ahogy a vizsgaidőszakban az ember asztalán lévő jegyzetkötegek időrendi rétegenként konstruálnak egy egészet, de nem feltétlenül tudjuk, mi van a köteg közepe vagy alja felé. és akkor itt elkalandozok egy patetikusabb értelmezés felé, miszerint ez a fénykép emlékezetszerűen működik. ide is időrendben rakódnak le a dolgok - nem láthatjuk az összes régebbi, korábbi elemeit az épületeknek, ha azokra másfajta anyagok rétegződtek a későbbiekben. ha a memória felől vizsgáljuk a dolgot, és lenne egy kamerával felvett 2 éves verzió is, akkor azt inkább a külsődlegessé tett emlékezetnek nevezhetnénk (mint ahogy maga az írás is az, ha platonistaként értelmezgetünk), ez a 2 évig exponált fénykép pedig inkább egyfajta metaemlékezet, ami az emlékezet működését és annak a külvilággal való viszonyát képezi le. és ha már itt tartunk, akkor nyugodtan/nyugtalanul kimondhatom, h sajnos így mégsem sikerült locke-tól elrugaszkodnom, gyakorlatilag ugyanott kötöttem ki, és emellett adtam egyfajta belemagyarázós interpretációt is a képhez. túl nagy hatással vannak rám a metaforák :)
az art vader által hivatkozott videóinstalláció:
david claerbout: the shadow piece, 2005
sajnos úgy tűnik, hogy megjegyzésbe nem lehet képet rakni...
se videót...
Megjegyzés küldése